Hírek

Megújult a bánhidai Szoborkert

2014 szeptember 29. (hétfő) 06:09

A célunk az volt, hogy igazi közösségi térré alakítsuk át Bánhida központi részét, ahol találkozni tudnak egymással az itt élők – mondta el Schmidt Csaba a bánhidai Szoborkertben megtartott parkátadó ünnepségen. Az eseményen részt vett Ablonczy Dánielné, a körzet önkormányzati képviselője is.

A polgármester hangsúlyozta: ezzel a régen várt átalakítással Bánhidának igazi főteret sikerült teremtenünk – egy közösségi, találkozási pontot. De itt még nem állunk meg, szeretnénk, ha a református templomtól egészen a katolikus templomig a városrész főutcája ugyanilyen szép lehetne. Ezen fogunk dolgozni a jövőben, hogy ez a terv lépésről lépésre megvalósuljon – fogalmazott Schmidt Csaba. Az ünnepi rendezvényen szlovák-magyar népzenei dalcsokrot hallgathattak meg a jelenlévők, majd a Szent Erzsébet Óvoda és a Jókai Mór Óvoda óvodásainak műsorában gyönyörködhettek. A köszöntők után Nagy László, a Tatabányai- Bánhidai Szent Mihály Római Katolikus Plébánia prépostja szentelte meg a felújított parkot, akinek Ablonczy Dánielné önkormányzati képviselő és Rákász Mihály, a Bánhida Barátainak Köre elnökségi tagja egy kis ajándékkal kedveskedett a közelmúltban megkapott magas rangú állami kitüntetése alkalmából. A rekonstrukció során huszonöt centiméter vastagságú, minőségi szórt sétányburkolatot készítettek el a szakemberek 1270 négyzetméteren, emellett szürke szegélykőből kerti szegélyt építettek 895 méter hosszan. A park füvesítése, a gyep felújítása is megtörtént, ötvenhét darab impozáns szoliter cserje mellett egynyári és évelő növényekkel, valamint harminckét darab díszfával színesítették a park növényvilágát, út melletti sövénynek pedig lomblevelű örökzöld cserjéket telepítenek. Tizenhét darab új padot és tizenegy hulladéktárolót helyeztek ki, és egy ivókúttal is gazdagodott Bánhida megújult közösségi tere.A hatvan évvel ezelőtt épült parkban egy játszótér is helyet kapott kétülőkés hintával, csúszdatoronnyal, teknős alakú rugós játékkal, homokozóval, valamint ütéscsillapító gumiburkolattal.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail