Hírek

Szent István- nap Felsőgallán

2014 augusztus 20. (szerda) 19:32

Reggel nyolc órakor a Szűz Mária Szent Neve katolikus templomban Simon Péter plébános celebrált ünnepi szent misét, majd megáldotta az új kenyeret. A Szent István- szobornál Schmidt Csaba méltatta az első magyar király jelentőségét történelmünkben. Magyarország akkor tudott sikeres lenni, amikor a Szent István-i úton járt – fogalmazott a polgármester. Az ünnepségen részt vett Bereznai Csaba alpolgármester, Turainé John Katalin, Pleier Tamás, és Turza Károly önkormányzati képviselő is.

Schmidt Csaba elmondta: ezen a napon a magyar államiságra emlékezünk. Arra, hogy ezer éve itt élünk a Kárpát-medencében, és sikerült tovább vinnünk István örökségét, megtartani a magyar állam hagyományait, és továbbépíteni azt. Ma is arra kell törekednünk, hogy a Szent István király által kijelölt úton járjunk, ezért is fontos, hogy visszatértünk ahhoz, hogy ismét a megye-rendszer az, amire a jövőnket építjük, és igyekszünk az állam és az egyház szerepvállalásának összehangolására, hiszen a kettő együtt tud igazán sikeres lenni – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: biztos vagyok abban, hogy az a munka, amit itt Felsőgallán, a városban, és az országban végzünk, meghozza eredményét, hiszen ismételten a kemény munkának van becsülete hazánkban. Turainé John Katalin arról beszélt, hogy az ünnepeket ne messziről, ne felülről szemléljük. Próbáljunk meg abba a korba belehelyezkedni, amiben István élt, emlékezzünk alakjára, és találjuk meg a párhuzamot az ő élete és a miénk között. A koszorúzás után az új kenyeret felszegték és körbekínálták az eső ellenére is szép számmal megjelent résztvevőknek.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail