Hírek

Vendégségben a mÉrtékadó találkozón

2014 május 20. (kedd) 18:05

A 2014-2020 közötti településfejlesztési koncepcióról tartott tájékoztatót Schmidt Csaba a mÉrtékadó Nők Társaságának legutóbbi találkozóján. A polgármester ismertette azokat a városfejlesztési elképzeléseket, amelyek meghatározott irányt szabhatnak a városfejlesztési elképzeléseknek. Kitért arra is, hogy ebben a hétéves uniós tervezési időszakban városi és megyei szinten dől el, mire fordítják a fejlesztésre szánt keretösszeget.

Schmidt Csaba többek között elmondta: a koncepció célja, hogy a térség gazdasági és kulturális életének központja Tatabánya legyen. Szólt arról is, hogy továbbra is prioritása van a gazdaságfejlesztésnek, így a helyi kis- és középvállalkozások támogatásának.  Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézmények és az egészségügy fejlesztésére is, és az olyan városkörnyezet kialakítására, ahol biztonságban és jól érezzik magukat az itt élő emberek.

Ezután a mÉrtékadó Nők Társaságának tagjai ismertették javaslataikat, például az üresen álló, funkció nélküli épületek hasznosításával kapcsolatban számos ötlet merült fel. Mozgásközpont, apartmanházak, illetve fedett uszoda megépítése is szóba került. A munkaerőpiac és foglalkoztatás témáját is érintették a javaslatok, melyek közül az operátor-képzést, illetve a munkába állókat segítő mentor program elindítását emelték ki a társaság tagjai. A klubtagok szerint elégedettségi felmérést lehetne készíteni a város intézményeinek működéséről, és így az önkormányzat megismerhetné a közösség véleményét ezzel kapcsolatban. A környezetvédelem – egészségmegőrzés témakörében elhangzott egy pollenfigyelő kert létesítése, valalmint a város lapos tetős épületei tetetjén zöld felületek kialakítása, melyek a levegő tisztítását szolgálhatnák. Schmidt Csaba polgármester elmondta: az ötletek megvalósíthatóságát a polgármesteri hivatal szakirodái megvizsgálják, ezután születhet döntés az esetleges megvalósíthatóságukról.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail