Hírek

Nyitrai tehetségek koncertje

2014 április 13. (vasárnap) 15:41

A Josefa Rosinského Művészeti Iskola hangversenyével utolsó állomásához ért az Erkel Tehetségnapok – Tatabánya programsorozat. A rendezvényt Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg.

Schmidt Csaba a vendégek köszöntése után elmondta: nagyon fontos kezdeményezés tanúi lehettek a két iskola jóvoltából a programsorozat koncertjeire, különböző programjaira ellátogatók ebben az egy hónapban. Nem választják el egymástól áthidalhatatlan kilométerek a két települést, ezért is fontos, hogy a fizikai közelség mellett lelkileg is közel kerüljünk egymáshoz. És mi segíthetne ebben jobban, mint a zene, a zenén keresztül megvalósuló kötelék – fogalmazott a polgármester. A Komárom-Esztergom megye és Nyitra megye között meglévő kapcsolat miatt is lényeges a két intézmény összeköttetésének erősödése – hangsúlyozta Schmidt Csaba, majd kifejtette: nagyon bízom benne, hogy nemcsak egymás tudását tudjuk megismerni, hanem a zenén keresztül igazi barátságok is születnek majd a két zeneiskola diákjai és tanárai között. A polgármester ünnepélyes megnyitója után a fiatal nyitrai művészpalánták előadásában gyönyörködhetett a közönség: A „teraztutto” gitárzenekar többek között Bach, Mozart és Astor Piazolla darabokat játszott kitűnően, de a hangverseny végig bővelkedett a jobbnál-jobb zeneművekben: ének, fuvola és zongoradarabokban.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail