Hírek

Fórum a gazdaságfejlesztésről

2014 április 04. (péntek) 09:03

A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakra szóló megyei területfejlesztési programról tartottak fórumot a Megyeházán. A találkozón Schmidt Csaba polgármester a városi fejlesztési tervekről számolt be.

Az előző uniós költségvetési időszakhoz képest jelentős változás, hogy most a kezünkbe kaptuk a lehetőségét annak, hogy mi döntsünk az Európai Uniós források felhasználásáról – hangsúlyozta Schmidt Csaba, majd hozzátette: a fejlesztési célokat a kormány által meghatározott keretek figyelembe vételével kell meghatározni. Minden fejlesztés az ország és a térség gazdasági fejlődését kell, hogy szolgálja, ez azonban csak a helyi kis- és középvállalkozásokkal, illetve az itt működő nagyvállalatokkal együttműködve valósulhat meg. A fejlesztési igények felmérését, azok tervezését a megye és városunk közösen végzi, a fejlesztési irányok közül pedig elsősorban a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés és –megtartás, valamint az innováció támogatása élvez elsőbbséget – emelte ki a polgármester. Popovics Györgytől, a megyei közgyűlés elnökétől megtudtuk, a megyei területfejlesztési programra, valamint a gazdaság- és kistérség-fejlesztési projektek megvalósítására megyei szinten 13,3 milliárd, kistérségi szinten összesen 15,4 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A jelentős gazdasági fejlesztések a Tatabánya-Tata-Oroszlány városhálózati térségben, valamint a Duna mentén és a Kisalföldön koncentrálódnak. Tatabánya és térsége zászlóshajó a jól tejesítő megyei gazdaságon belül, az uniós gazdaságfejlesztési források felhasználásával pedig a fejlődés további gyorsulását szeretnék elérni. A megyei fejlesztési irányok, célok, az ezek elérését szolgáló beavatkozások meghatározása, egyeztetése és összehangolása több hónapig tartó közös gondolkodást igényel minden érintett szereplőtől. A munka keretében jelenleg a projektek összegyűjtése zajlik; az önkormányzatok elképzelései már ismertek, jelenleg a gazdasági szereplők terveiről, infrastrukturális, szolgáltatási, munkaerőpiaci igényeiről várnak információkat – tette hozzá Popovics György.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail