Hírek

Új körforgalom az Ipari Parkban

2014 április 04. (péntek) 06:39

Közel 200 millió forintos beruházás keretében épül meg az új körforgalom a Tatabánya Nyugati Ipari Parkban az Orgonás út és az Üveggyári út kereszteződésében – jelentette be a helyszínen Schmidt Csaba polgármester és Bencsik János országgyűlési képviselő. A sajtótájékoztatón jelen volt még Petkovics Zoltán, a beruházásban szintén résztvevő, az Ipari Parkot működtető Ipari Projekt Hungária Kft. ügyvezetője is.

 A Tatabánya Nyugati Ipari Park kiemelten fontos szerepet tölt be a térségi foglalkoztatásban, a betelepült vállalkozások által foglalkoztatottak száma több mint 7000 fő. A fejlesztés a már betelepült vállalkozások által generált növekvő gépjármű- és kerékpáros forgalom következtében szükséges közlekedési feltételek megteremtésére irányul. Az infrastrukturális fejlesztések keretében megvalósul a meglévő úthálózat melletti kerékpárút- és közvilágítás kiépítése, megépítésre kerül a megnövekedett teherforgalom igényeit kiszolgáló körforgalom a hozzá kapcsolódó vasbeton szögtámfal és feltáró út, valamint közvilágítás telepítése. Továbbá megvalósul az út- és körforgalom építéssel szükségessé váló csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése, megtörténik a légvezetékes és földkábeles villamosvezetékek áthelyezése földkábeles rendszerre, amely a villamos közműveket váltaná ki. A körforgalom befejezését június végére tervezik szakemberek.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail