Hírek

Fejlesztések Sárberekben

2014 március 19. (szerda) 10:03

Tatabánya - Sárberekben közel 107 millió forintot fordít az önkormányzat az utak, járdák, és játszóterek felújítására – jelentette be Schmidt Csaba polgármester a Sárberekben megtartott sajtótájékoztatón, ahol részt vett Salló Győző, a városrész önkormányzati képviselője is.

A polgármester ismertette: megújul a Csónakázó tó és környéke, amely köré rekortán borítású futópálya kerül, mintegy 800 méteren. Jelentős beruházás még az Összekötő út rekonstrukciója a Március 15-e út és a Tesco között, melynek keretében 261 méter hosszan két réteg aszfaltbeépítést valósítanak meg. A Sárberki játszótér is megújul: a meglévő játszóeszközöket eltávolítják, helyettük új eszközök, parki berendezések kerülnek kihelyezésre, valamint felújítják a meglévő gyöngykavics burkolatot is. Salló Győző elmondta: az önkormányzat felújítja a Sárberek 101-es épület és a Galla - patak közötti járdát 125 méteren (179 m2) és elvégzi a szegélycseréket, továbbá a Sárberek 101-128 tömbök előtti aszfaltburkolatú járda rekonstrukciója is megvalósul 165 méter (186 m2) hosszan. Járda felújításokra és szegélycserékre kerül még sor a Sárberek 118-124-es; a 208-213-as; és a 313- -413-a tömbök előtt, összesen 465 méter (661 m2) hosszúságban. A Pilinszky János utca és a Jázmin utca közötti betonburkolatú útszakaszt 30 méteren felújítják a szakemberek, és a vízelvezetés megoldásáról is gondoskodnak. A Köztársaság útja – Ifjúmunkás úti csomópont és Összekötő út – Bláthy Ottó úti szakaszon jelzőlámpás csomópontok összehangolása valósul meg. A Sárberki gyűjtőúton pedig útbaigazító házszámjelző-táblák kerülnek kihelyezésre – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail