Hírek

mÉrtékadó adventi hangulat

2013 december 16. (hétfő) 09:59

Az adventi időszakban is aktívan tevékenykedik az év Önkéntes Szervezet díjat elnyert mÉrtékadó Nők Társasága. Karácsonyi Ajándékbörzéjüket Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg, majd együtt énekeltek karácsonyi dalokat az Árpád Gimnázium Vegyes Kórusával.

Schmidt Csaba fontosnak nevezte a Mértékadó Nők adventi vásárának megszervezését megnyitó köszöntőjében, mert megfogalmazása szerint az egyesület közösségi rendezvényei mindig kiemelkedő eseményei a város kulturális életének. A polgármester szólt arról is, hogy mindenkinek meg kell találnia az adventi várakozás csendjét az elkövetkező napokban.
A karácsonyi vásár megnyitóján Fekete Petra népdalok éneklésével, az Árpád Gimnázium pedig karácsonyi dalcsokorral járult hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. A több mint harminc árus, egyedi termékeit két napon keresztül árulta az Edutus Főiskola aulájában, és emellett lehetőség nyílt kipróbálni a kézműves termékek elkészítését is a szöszmötölő foglalkozásokon belül. A mÉrétkadó Nők Társasága a 2014-es évben is folytatja tevékenységét, amely első állomása a január 16-i klubdélutánjuk lesz. Ezen a találkozón a Prezi sikeréről és a Startup vállalkozásokról Pistyur Veronika tart előadást, valamint dr. Pusztai Erzsébet egy korábbi alkalommal bemutatott wingwave módszerének hatékonyságát vizsgálva visszatér a nők közé.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail