Hírek

A kínai nagykövet látogatása

2013 december 04. (szerda) 10:48

Tatabányára látogatott Xiao Qian, a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki Czunyiné Dr. Bertalan Judit kormánymegbízottal, Schmidt Csaba polgármesterrel  és Popovics György megyei közgyűlés elnökével is találkozott.

A Kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatón Czunyiné Dr. Bertalan Judit kormánymegbízott elmondta, a nagykövetet tájékoztatták megyénk múltjáról és jelenlegi gazdaságáról, kiemelve azon erősségeket, melyekre a jövőben építeni lehet. A kormánymegbízott kiemelte: a nagykövet számára nagyon fontosak a további együttműködési lehetőségek a gazdaság terén, ezért útja során egy oroszlányi és egy tatabányai gyárat is felkeres. Schmidt Csaba polgármester elmondta: nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy épp városunk egyik legnagyobb ünnepén, Szent Borbála napján köszönthette a kínai nagykövetet, akinek ez alkalomból bemutathatták Tatabánya hagyományait és fejlődési lehetőségeit. A két ország közötti együttműködés a modern iparágakban és az infrastruktúrában további lehetőségeket rejt – tette hozzá a polgármester. Schmidt Csaba hangsúlyozta: a Magyarország és Kína közötti gazdasági együttműködés segíti a két nép barátságának elmélyülését, melyhez Tatabánya városa is hozzájárul. Komárom-Esztergom megye Magyarország legkisebb megyéje, az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez való hozzájárulása azonban jelentős – emelte ki beszédében Xiao Qian nagykövet, aki gratulált a megye és a város vezetőinek az elmúlt években elért látványos fejlődéshez. A nagykövet mostani látogatásának célja, hogy a megyei és a városi vezetéssel együtt új lehetőségeket keressenek a gazdasági együttműködés szélesítéséhez. Ennek három irányát határozták meg: a már meglévő befektetések további mélyítésén túl a mezőgazdasági, illetve tudományos-technológiai együttműködést, valamint a közlekedés és a logisztika területén történő közös munkát. Meggyőződésem, hogy a Kína és Magyarország, illetve a Kína és Komárom-Esztergom megye közötti együttműködés tovább mélyülhet a jövőben – tette hozzá a nagykövet.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail