Hírek

Negyven éves az Arany Óvoda

2013 szeptember 22. (vasárnap) 09:26

Családi Nappal egybekötött születésnapi ünnepséget tartottak az Arany János Óvodában. A 40 éves intézmény rendezvényén Schmidt Csaba polgármester mellett, több önkormányzati képviselő és a város többi óvodájának vezetője is megjelent. A rendhagyó ünnepségen az óvoda első igazgatónője, Becsák Béláné Rózsika is részt vett.

Schmidt Csaba polgármester köszöntőjében az Arany Óvodába járó gyerekek, a szüleik, a pedagógusok és a környéken élők összefogását emelte ki, amely mindig is jellemző volt a dózsakertiekre. Folyamatosan és látványosan megújul, fejlődik az intézmény – mondta a polgármester, aki beszámolt arról is, hogy Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott Óvodafejlesztés Tatabányán 2012 című projektjével a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében, így a város minden óvodája fejlődni tud több területen is. A pedagógusok oktatásán kívül, például rendezvényekre is fordíthatnak a pályázati pénzből az intézmények, így a mostani ünnepség is sokkal színesebb tud lenni – folytatta a városvezető, aki mindamellett, hogy megígérte, tavaszra elkészül a két tornyú, csúszdás mászóvár az óvoda udvarán – szintén a pályázatnak köszönhetően - még születésnapi ajándékként negyvenezer forint értékben fejlesztőjátékokkal is meglepte a gyerekeket.
 
A köszöntők sorát dr. Partali László képviselő folytatta, amiben megígérte a gyerekeknek, hogy a jövő évben megújul az óvoda udvarán lévő focipálya. Wágner Emília az intézmény vezetője meghatottan emlékezett vissza az elmúlt évekre, majd az óvodások műsora következett. Néptáncbemutatót is láthatott az ünneplő közönség, majd a gyerekek szüleikkel együtt egy családi vetélkedőn is részt vehettek a délután folyamán. Az ünnepség legnagyobb meglepetése egy hatalmas torta volt, amin negyven gyertya égett.
 

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail