Hírek

Faszén és egészséges ételek

2013 szeptember 08. (vasárnap) 16:20

Negyvennyolc csapat gyújtotta meg a tüzet szombat délután az Ipari Skanzen területén a VIII. Faszén fesztiválon, ahol ezúttal Serényi Zsolt mellett Benke Laci bácsi olimpiai bajnok mesterszakács is jelen volt a zsűriben. Az idei évben egészséges ételeket kellett produkálniuk a csapatoknak, akik között sok visszatérő közösséget lehetett felfedezni.

A megnyitón Szuromi Zsolt, a rendezvény ötletgazdája köszöntötte a „Jószerencsét!”  - hagyományos bányászköszöntéssel -  gasztronómiai fesztiválunk résztvevőit, majd osztotta meg gondolatait, miszerint a hagyományőrzés mellett fontos feladatunk az is, hogy a minket követő generációknak ne a hamut, hanem a tüzet adjuk át – fogalmazott Szuromi Zsolt, aki azt is elmondta, hogy az idei évtől a rendezést az Agora Nonprofit Kft. vállalta fel, ezzel is kifejezve azt, hogy a város a magáénak érzi ezt a baráti összejövetelből kialakult, évente megrendezett eseményt. Ezt követően jelképesen egy „retro grillsütőt” adott át Schmidt Csaba polgármesternek, aki megköszönte az ötletgazda eddigi munkáját, és elmondta: reméli Szuromi Zsolt a jövőben is részese marad a fesztivál szervezésének. Tatabánya egy nagy közösség, amelynek szüksége van az együttlétre, erre pedig egy újabb remek alkalom a Faszén Fesztivál – fogalmazott a városvezető. Sok minden összeköt bennünket, többek között a hagyományok is, amit a 25 éves, jelenleg is helyszínül szolgáló Ipari Skanzen testesít meg városunkban. A polgármester szólt arról is, miszerint az, hogy az idei évben egészséges ételeket kell készíteniük a csapatoknak, az idén elindult Egészséges Tatabánya Program egyik előszele, ugyanis a jövő évben az egészséges táplálkozásra fektetik a hangsúlyt. Sámuel Botond, az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetője is köszöntötte a fesztiválon résztvevőket. A tradícióápolás mellett a jövőre is kell gondolni – mondta, melynek fontos részét képezi az a tervünk, hogy ne csak a városban élők, hanem a térség, majd a megyei is a magáénak érezze ezt, a már ma is neves gasztronómiai rendezvényt. 

A hivatalos megnyitót követően meggyulladtak a tüzek és az Ipari Skanzen egész területét finomabbnál finomabb illatok lengték be, készültek a kreatív ételköltemények, melyeket folyamatosan volt lehetőség a zsűri asztala elé vinni, akiknek csöppet sem volt könnyű dolga, mert évről évre egyre jobban kitesznek magukért a csapatok, és ez az idei évben sem volt másként. Az eredményhirdetést megelőzve, Laci bácsi osztotta meg gondolatait, tapasztalatait a résztvevőkkel, valamint főzési tanácsokkal is ellátta a verseny alkalmi szakácsait. Ezután osztották ki az okleveleket, kupákat. A múlt évtized közepén hagyományteremtő szándékkal életre hívott Faszén Fesztiválon a „Legfinomabb étel” kategóriában az AVE Grill Ördögök vihették el az első díjat, őket a Syr-Gary csapat követte a második helyen, akik a „Legszebb étel” kategóriában is ezüst érmesek lettek, és a különdíjat is bezsebelhették. 

Az önkormányzat az idei évben több csapattal is indult, és a „Legjobban teljesítő Csapat” kategóriában mindhárom helyezést besöpörték. Harmadik lett a Tamásné Lobenwein Gizella által vezetett „Jegyző Olivái” csapat, másodikként a Humán szolgálat „Grill Tyúkjai”, elsőként pedig a Gazdasági Szolgálat dolgozóiból összeállt „FaszénFillérek” végeztek. Egész nap jó hangulatban, vidáman versengtek az alkalmi szakácsok, de valójában az együttlét volt a fontos a legtöbb csapat számára. A hajnalig tartó utcabálon a Story Zenekar játszott, és szórakoztatta a kellemesen elfáradt, enyhén füstszagú közönséget.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail