Hírek

Megnyílt az új ügyfélszolgálati iroda

2013 augusztus 15. (csütörtök) 07:56

Már megnyílt és fogadja az ügyfeleket a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Kft. új ügyfélszolgálati irodája Tatabányán, a Komáromi út 55-ben. Az irodát Schmidt Csaba polgármester és cég vezetői mutatták be a sajtó képviselőinek.

A megyeszékhely önkormányzata tavaly nyáron döntött a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Kft. megalapításáról, melyben a város mellett az AVE Tatabánya Zrt. és az AVE Magyarország Kft. kisebbségi tulajdonos. Az alapítás célja az volt, hogy a hulladékgazdálkodással kapcsolatos közszolgáltatást - a jogszabályoknak megfelelő működés érdekében - ez az új cég vegye át az AVE Tatabánya Zrt-től – tudtuk meg Schmidt Csaba polgármestertől. A most már működő ügyfélszolgálat megújult környezetben, könnyen megközelíthető helyen áll a lakosság szolgálatára – fogalmazott a városvezető. A különböző jogi és szervezeti eljárások idén június végéig befejeződtek, és július elsejétől már a Vértes Vidéke Kft. a hulladékgazdálkodási közszolgáltató 40 településen, így Tatabányán is. A társaság együttműködési megállapodást kötött, feladatait öt saját, valamint bérelt gépjárművekkel látja el a térségben.

A Vértes Vidéke Kft. üzleti célja között kiemelt szerepe van az ügyfelekkel való kapcsolattartásnak, ennek részeként új központi ügyfélszolgálatot alakítottak Tatabányán, a Komáromi út 55. sz. alatt, ahol a cég munkatársai várják a jelenlegi és leendő ügyfeleket. Érdeklődni a 34/600-700 telefonszámon és az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. email címen is lehet.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail