Hírek

Hatékonyabb utastájékoztatás

2013 augusztus 13. (kedd) 11:57

A Vértes Volán Zrt., Tatabánya, Tata, és további 18 kistelepülés együtt tette le a jövő közösségi közlekedésének alapjait, összesen 320 millió forintos beruházással. Az országban egyedülállóan összetett rendszerben működik az a fejlesztés, amely lehetővé teszi az autóbuszok valós idejű forgalomirányítását.

A megállóhelyi totemoszlopok, az autóbuszok fedélzeti kijelzői és a forgalomirányítást segítő központ együttesen Komárom-Esztergom megyében áll szolgálatba elsőként az országban – tudtuk meg az Árpád téri buszmegállónál tartott projektzáró sajtótájékoztatón, ahol Dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár mellett, Schmidt Csaba polgármester is részt vett.

Az államtitkár köszöntő szavaiban elmondta: Tatabányán és térségében az elmúlt időszakban sok nagyberuházásról számolhattunk be, és reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben is így marad, majd hozzátette, ehhez elengedhetetlen, hogy továbbra is megmaradjon a megfelelő kommunikáció és kapcsolattartás a városi intézmények és a városvezetés között.

Schmidt Csaba polgármestertől megtudtuk, a jelenlegi fejlesztéssel az elektronikus forgalomirányítás feltételei, és a fogyatékkal élő emberek igényeire is tekintettel lévő utastájékoztatási-rendszer valósult meg, illetve hatékonyabbá vált a helyi és helyközi közlekedés összehangolása. Ezzel egy kiszámíthatóbb, a mai kor igényeihez sokkal inkább alkalmazkodó szolgáltatást vehet igénybe az érintett utazóközönség – tette hozzá a városvezető.

A közlekedési társaság a projekt (KDOP-4.2.3/09-2010-0002 jelű) pályázat keretében átszálló decentrumot épített Tatabányán, melyhez a város díjtalanul biztosított területet. Az Omega Park mögötti decentrum, tavaly júniusi átadása óta beváltotta a szakemberek reményeit, miszerint az új struktúrájú hálózat javítja a járatok kihasználtságát és az eddig kevésbé ellátott területeknek is új lehetőségeket biztosít. Előnye, hogy a menetrendet sem kell folyamatosan módosítani, könnyebben alakíthatja a város és a szolgáltató az utasok változó szokásaihoz.

Tatabánya városa, Klímastratégiájában a gépjárműforgalom csökkentését tűzte ki célul. Ennek egyik eszköze a tömegközlekedés előnyben részesítése a személygépkocsik használatával szemben. Ehhez vonzóbbá kell tenni a Vértes Volán Zrt szolgáltatásait, a járatok sűrítésével, a menetrendek összehangolásával és a buszközlekedés átalakításával a változó igényekhez igazodva. Tata és Tatabánya, valamint a hozzájuk tartozó 18 település közlekedése a szolgáltató megyei járatainak több mint felét teszi ki.

A fejlesztésben húsz település érintett, valamint száznyolc dinamikus utastájékoztatási rendszerben fejlesztett autóbuszt és ötvenkét megállót jelent, amely 1937 négyzetméternyi zöldterület fejlesztésével járt – tudtuk meg Németh Tamástól, a Vértes Volán Zrt. vezetőjétől. A főbb átszállási pontokon GPS alapú rendszer telepítése: az autóbuszok mozgását, várható érkezési idejét – a diszpécsereken kívül - az utasok is követni tudják a nagy forgalmú megállóhelyeken. A járműveken utazók pedig kijelzőn kapnak tájékoztatást arról, hogy a menetrendhez képest milyen ütemben haladnak, illetve a csatlakozásokról is információkkal szolgál számukra a rendszer – ismertette Németh Tamás. A fizikai akadályok megszüntetése mellett a hallás- és látáskárosultak önálló közlekedése is komfortosabbá válik - a nagy forgalmú átszállóhelyeken teljes körű akadálymentesítés valósult meg vizuális- és audiovizuális eszközökkel.

A települések, ahová totemoszlopok kerültek ki a legnagyobb forgalmú megállókba: Tatabánya, Tata, Gyermely, Héreg, Környe, Szárliget, Szomor, Tarján, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszőlős, Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Vértestolna. A Vértes Volán közösségi közlekedést fejlesztő utas tájékoztató rendszerének kiépítését fővállalkozóként a Tigra Computer- és Irodatechnikai Kft. valósította meg.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail