Hírek

Új eszközöket kaptak a mentősök

2013 július 17. (szerda) 09:36

Tatabánya Önkormányzata egymillió forint értékben vásárolt új mentéstechnikai eszközöket a tatabányai mentőállomás részére, amelynek átadó ünnepségén Schmidt Csaba polgármester az összefogás fontosságát emelte ki, annak érdekében, hogy elérhető legyen a megye lakosai számára a lehető legkorszerűbb betegellátás.

Schmidt Csaba polgármester köszöntőjében elmondta: tavasszal a közgyűlésen a képviselőtestület egy millió forintot szavazott meg a mentőállomás eszközfejlesztésére, ezzel is segítve a mentősök munkáját. Tatabánya számára ez azért is fontos, mert az idei évben hirdettük meg, az Egészséges Tatabánya Programot, amely projekten belül 2013 - az „Egészség éve”. Mi magunk is sokat tehetünk egészségünkért, de van, amikor már ez nem elég, és ekkor válik fontossá, hogy olyan infrastruktúra álljon orvosaink, mentőseink rendelkezésére, amelyek biztonságot nyújtanak számunkra is – fogalmazott a városvezető. A kormánynak köszönhetően korábban már kapott új mentőautókat a tatabányai mentőállomás, valamint az Európai Uniós keretből megvalósuló projektnek köszönhetően több fejlesztés is zajlik a megyeszékhelyen. Mi ehhez kívántuk hozzátenni, a most megvásárolt eszközökkel – tudtuk meg Schmidt Csabától.Katona Ferenc, a Komárom-Esztergom Megyei 104 Mentőalapítvány elnöke megköszönte a nagylelkű segítséget, és bemutatta a kapott készülékeket, eszközöket. Megtudtuk, hogy egy motoros szívó berendezéssel is gazdagodtak, amellyel csecsemőktől a felnőttekig bárkinek képesek lesznek a légútját szabaddá tenni, ami elsődleges egy helyszínre érkezéskor. Kiderült, hogy a most kapott csontba lőhető tű is sokban könnyíti a mentősök munkáját, valamint a napi munkavégzésükben nagy segítséget jelent a vércukor mérő és az égési kötszerek is, amelyek szintén a most kapott csomagban voltak.Dr. Czirner József, az OMSZ operatív igazgatója a korszerű mentéstechnikai eszközök fontossága mellett kiemelte a szürkeállomány jelentőségét is, amely alatt a betegekhez intézett kedves szavakat, homloksimítást és empatikus hozzáállást érti.Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a jövőbe tekintve beszámolt a várható fejlesztésekről, amelyek nem csak technikai, hanem az állomások korszerűsítését és állapotuk javulását is eredményezi. Mint arról már korábban beszámoltunk, várható a tatabányai mentőállomáson a nyílászárók cseréje, a hőszigetelés, illetve a fűtésrendszer korszerűsítése, és a belső környezet javítása is, valamint a garázsajtók és a kertkapuk elektromos üzemelését is megoldják, így a kivonulási idő lényegesen lecsökken.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail