Hírek

Erdészeti Vándorgyűlés városunkban

2013 július 15. (hétfő) 09:45

Tatabányán tartotta az Erdészeti Egyesület a 144. Vándorgyűlését, melynek zárásaként a Jászai Mari Színház, Népházban került sor ünnepi közgyűlésükre. A rendezvényen a szakma képviselői mellett, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Schmidt Csaba polgármester is részt vett.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a közgyűlésen megosztotta gondolatait, melyben kiemelte, hogy a kormányzat fontos feladatának tekinti a fő turistaútvonalak mellet található turistaházak felújítását. Ennek érdekében mintaprojektek indulnak a Pilisben, a Börzsönyben, a Mátrában és a Bükkben, ahol megkezdődik a turistaházak egységes koncepció szerinti felújítása és ezt követően újra üzembe helyezése. A tárcavezető hangsúlyozta, komoly és összehangolt munka jellemzi az erdészetet az országban. Összhangban a kormányzat céljaival az erdészek az elmúlt években kiemelkedő szerepet játszottak a közfoglalkoztatás növelése terén, ezzel több ezer kilátástalan ember helyzetén segítettek, és a szociális tűzifa – program kihívásainak is maradéktalanul megfeleltek- fogalmazott a miniszter.Schmidt Csaba ünnepi gondolataiban elismerően szólt a szakma felelősségteljes feladatáról, amelyet az erdők védelméért, fenntarthatóságáért tesznek. Viszontagságokkal teli időszakokban is védelmezően ölel körbe bennünket a Vértes és a Gerecse, itt Tatabányán – fogalmazott a városvezető. Megítélésem szerint nem csak jó, de kölcsönös előnyökön nyugvó hasznos kapcsolat van önkormányzatunk és a Kocsis Mihály vezérigazgató úr által vezetett erdőgazdaság között. Szakmai munkájuk mellett, együttműködő készségük is példaértékű – hangsúlyozta Schmidt Csaba. Külön említést érdemel, hogy az erdőgazdálkodás mellet, részt vállaltak a magyar múlt feltárásában is, ezért második világháborús emlékhelyek felállítását tervezik a Vértesben – fogalmazott köszöntőjében a polgármester.Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az állami erdőgazdaságok szakszerű irányításának köszönhetően valamennyi társaság nyereséggel zárta tevékenységét 2011-ben és 2012-ben. A tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója az eredményeket ismertetve említette az erdei kisvasúthálózat fejlesztését, 11 erdei iskola megújítását a 29-ből, amelyekben évente 40 ezer gyermek tanulja a természet, az erdő szeretetét. Az elmúlt 2 évben ez nem kevesebbet jelent, mint 3,9 milliárd forintnyi fejlesztést, a következő kettőben ennél is többet. A turistaházak mellett kilátók, erdei pihenők, arborétumok, parkerdők, sétautak fogják még jobban szolgálni az erdőbe látogatókat - hangsúlyozta Baranyay László.Az ünnepi köszöntőket követően szakmai elismeréseket és díjakat adtak át.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail