Hírek

Új pavilon a Szent Borbála Kórházban

2013 július 10. (szerda) 11:23

Ötmilliárd forintot meghaladó beruházással új szárny épül a tatabányai Szent Borbála Kórházban, a létesítmény alapkövét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Lőke János, a kórház főigazgatója helyezte el. Schmidt Csaba polgármester a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: a mai esemény mérföldkő a megye életében, mert nem csak a tatabányai ellátás javulását hozza magával, hanem az egészségügy átalakításával járó megnövekedett betegellátási feladatok biztonságosabb működtetését is.

A tárcavezető közölte, a kormány eddig 329 milliárd forintot költött a járóbeteg- és sürgősségi ellátás fejlesztésére és további 114 milliárdot fordít az egészségügyre. Ebből idén 30 milliárd forint jut bérfejlesztésre és a következő időszakban az alapellátásban dolgozók számára tíz százalékos bérfejlesztést terveznek - mondta Balogh Zoltán az alapkőletétel előtt. A városvezető ismertette, hogy az átalakításoknak köszönhetően a megye kétharmadának aktív ellátása a megyeszékhelyre került, és ahhoz hogy ezt a megnövekedett feladatott a Szent Borbála Kórház el tudja látni, szükség van ennek a bővítésnek a megvalósítására. A beruházás részeként korszerű diagnosztikával lesz felszerelve az intézmény, lesz MR készülék, korszerű CT, digitális röntgen készülék Tatabányán is, amely a 21. században már alap elvárás a betegek részéről – mondta Schmidt Csaba. A betegellátásra szoruló emberek az itt dolgozó szakemberek tudása mellett, egy még biztosabb háttérrel bővülő szolgáltatást vehetnek igénybe, amelyet ennek a beruházásnak eredményeként az új kórházi pavilon jelenthet – tette hozzá a polgármester. Lőke János tájékoztatása szerint a beruházás során közel hatezer négyzetméteres alapterületű, négyszintes új pavilont emelnek, ahol összesen 170 ágy kap helyet. Ide költöztetik a korábban különálló telephelyeken működő részlegeket, például a tüdőgondozást. A rekonstrukcióban a kórház 19 ellátási egysége érintett. Az építési-kivitelezési munkálatok 2013 májusában kezdődtek és szakaszos átadásokkal végül a teljes épületet 2014 második felében lehet birtokba venni. A kórházban jelenleg is folyamatban van egy 800 millió forintos felújítás. Ötszáz elöregedett ablakot cserélnek ki az intézmény egyik szárnyában, szigetelik az épületrész homlokzatát és tetőzetét összesen 7600 négyzetméteren, ezzel évente 35 százalékkal csökkenhet az energiafogyasztás. A Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, 786 ágyas, 1200 dolgozót foglalkoztat.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail