Hírek

Birtokba vették a grundpályát

2013 június 24. (hétfő) 12:23

Többfunkciós, rugalmas bevonatú grund sportpálya épült Bánhidán, a Máltai Játszótér szomszédságában. A mintegy 15 millió forint értékű létesítményt Schmidt Csaba polgármester, Turza Károly a körzet önkormányzati képviselője és a kivitelező cég, a Geotech Kft képviseletében Petkovics Zoltán ügyvezető  adták át.

A pálya 24 méter hosszú és 12 méter széles, amely egy műanyag borítást kapott, így alkalmas futballozásra, kosárlabdázásra, röplabdázásra, kézilabdázásra és teniszezésre is - mondta Schmidt Csaba a pályaavatón, majd hozzátette: elsődleges célja a pályának, hogy lehetőség szerint biztonságos környezetben tudják a gyerekek mozgásigényüket kielégíthetik. Ez a fejlesztés jól illeszkedik az Egészséges Tatabányáért Program idei, Mozgás Éve sportos rendezvényeihez – hallhattuk Schmidt Csabától, aki köszöntőjében kiemelte: a nyári időszakban 300-400 gyermek is igénybe veszi a bánhidai Máltai játszótér szolgáltatásait, amelyek ezzel a projekt megvalósításával tovább bővültek.
Turza Károly a városrész önkormányzati képviselője elmondta: nagyon várták már, hogy elkészüljön ez a sportlétesítmény, amely az itt élő közösségek mozgását, sportolását szolgálja, valamint tovább erősítheti a Bánhidai lakótelep közösségi életét.
A pályaavatás részeként, a szalag átvágásánál a gyerekek részéről Farkas Bence és Dunai János segédkezett a városvezetőnek, majd birtokba vették a multifunkcionális  grundpályát.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail