Hírek

Húsz éves a nyugdíjas klub

2013 április 28. (vasárnap) 17:43

Nem 'hétköznapi", megszokott összejövetelükre igyekeztek az Óvárosi Nyugdíjas Klub tagjai vasárnap délután.Az időseket összefogó közösség húsz éves évfordulóját tartotta a Bárdos László Gimnáziumban. Ez az alkalom igazán ünnepélyessé tette a hétvégi együttlétet. A jeles évfordulón dr. Kancz Csaba alpolgármester , a terület önkormányzati képviselője mellett Schmidt Csaba polgármester és a klubnak helyet adó Bárdos Gimnázium igazgatója, Pleier Tamás is köszöntötte a születésnaposokat.

A klubtagok nagy tapssal fogadták és jutalmazták a Jászai Mari Színház, Népház Show Formációs Gyermek Táncegyüttesének műsorát. Dr. Kancz Csaba köszöntőjében többek között elmondta: nagy büszkesége a városnak a Show Formációs Táncegyüttes, de ugyanilyen érték az Óvárosi Nyugdíjas Klub közössége is. Az alpolgármester hangsúlyozta: mennyire fontos, hogy élő közösségei legyenek a városnak, ilyen közösség ez a klub is, ahol havonkénti rendszerességgel programokat, zenés összejöveteleket szerveznek, s ez szebbé, jobbá teszi a a klubtagok életét. Dr. Kancz Csaba virágcsokrot nyújtott át az alapító klubvezető Heitekker Ferencnének, valamint a jelenlegi vezetőnek, Földesi Lajosnénak. Schmidt Csaba is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel, így elmondta: sok ember munkájára van szükség ahhoz, hogy jól működjön egy ilyen közösség. A polgármester kiemelte, hogy városban sok nyugdíjas klub működik, és ezek a a közösségek alkalmat teremtenek az egymással a találkozásra, a közös programok megszervezésére. Ez azt is jelenti, hogy a nyugdíjasok aktív életet élnek, s ezért fontos a család mellett ez a közösség. Schmidt Csaba szólt a nyugdíjas klubok újfajta finanszírozásáról is, mely szerint a támogatás felét a napokban megkapják a klubok, a többire pedig pályázni lehet. Dr. Kancz Csaba és Pleier Tamás a születésnapi összejövetelt állták, míg Schmidt Csaba parlamenti kirándulással kedveskedett a nyugdíjas klub tagjainak, valamint egy óriástortát is hozott ajándékba. A délután zenés-táncos összejövetellel zárult.

 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail