Hírek

Tatabányán is gyűjtik az aláírásokat

2013 március 22. (péntek) 16:14

A rezsicsökkentés nem a kormány vagy Fidesz ügye, hanem a magyar családok ügye – hangsúlyozta Schmidt Csaba polgármester, amikor bejelentette, hogy a Fidesz szimpatizánsai a város több pontján – kizárólag törvényes eszközökkel – elkezdik az aláírások gyűjtését, amelynek célja, hogy minél több ember tudjon kiállni a „Magyarország nem hagyja magát” címmel indított akció keretében a rezsicsökkentés mellett.

 

lddldldlA polgármester elmondta: folyamatos belföldi és külföldi támadás érték az elmúlt hetekben a rezsicsökkentést. Például, a szolgáltatók bírósági keresetekkel próbálták megakadályozni a közüzemi díjak mérséklésének megvalósítását, ezért is szükséges, hogy az emberek határozott véleményt nyilvánítsanak az ügyben.

Schmidt Csaba felidézte, hogy 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára nőtt, az áram ára pedig megduplázódott.  Így az energetikai cégek éveken át tízmilliárdokat kerestek a magyar embereken. Körülbelül ezermilliárd forint haszonra tettek szert privatizálásuk óta – mutatott rá a politikus. Kiemelte: a kormány ennek az időszaknak vetett véget azzal, hogy csökkentette a családok rezsijét.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy ennek a folyamatnak része az is, hogy Tatabányán a Komtávhő Zrt. január elsejétől lakossági fogyasztói körében tíz százalékkal csökkentette távhőszolgáltatásra vonatkozó díjait. A tapasztalatok szerint egy lakás esetében a csökkentés évente akár húszezer forintos megtakarítást jelenthet.
A politikus úgy látja, hogy a szocialista párt nem támogatja a rezsicsökkentő törekvéseket, hiszen az MSZP most is azokat a szolgáltatókat védi, akiket a privatizáció által juttatott a szolgáltató cégekhez. A baloldal nyolc évig volt kormányon, lett volna módjuk és lehetőségük arra, hogy megtegyék azt, amit ma követelnek, és ami elvárható lett volna tőlük: a magyar emberek érdekeinek védelmében tett intézkedéseket.
Az aláírásgyűjtésre azért van szükség, hogy az emberek kifejezzék akaratukat a rezsicsökkentés ügyében, így minden parlamenti képviselő számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a magyar családok akarják a rezsicsökkentést – fogalmazott Schmidt Csaba.
 
Aláírásgyűjtések a városban
 
március 24. 9:00-10:00 Felsőgalla, Szent István út 55.
március 25.  16:00-18:00  Kertváros, Szent György u. 48
március 26.  16:00-18:00   Kertváros, Hadsereg út. 40.
március 26. 14:00-16:00    Felsőgalla, Szent István 7.
március 27.  15:30-18:30  Alsógalla, Tesco-sarok
március 28. 17:00-19:00 Újvárosi aluljáró
március 30.  8:00-11:00 Újvárosi Piac
április 4.  10:00-12:00 Felsőgalla, Szent István út 21.
április 6.   10:00-13:00 Dózsakert, Sétáló utca
április 8.  16:00-18:00    Felsőgalla, Szent István út 7.
április 11. 16:00-18:00  Kertváros, Szent György u. 48
április 12. 16:00-18:00 Kertváros, Hadsereg út. 40.
április 13. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
április 13. 9:00-13:00 Dózsa György út 28.
április 13.  9:00-12:00 Óváros, Lidl előtt
április 18.  17:00-19:00 Újváros, Árpád tér
április 27. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
május 2.   8:00-10:00 Felsőgalla, Szent István út 21.
május 4. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
május 8.   16:00-18:00 Kertváros, Szent György u. 48
május 9.  16:00-18:00  Kertváros, Hadsereg út. 40.
május 9.  17:00-19:00 Újváros, Árpád tér
május 9. 8:00-10:00 Felsőgalla, Szent István 21.
május 11. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail