Hírek

Az örökbefogadás esély a gyermeknek

2013 február 04. (hétfő) 14:41

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális-, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkársága által támogatott program keretében, az ÁGOTA® Alapítvány „Minden gyermeknek családban van a legjobb helye!” üzenettel országos konferenciasorozatot indított, melynek hetedik helyszíne Tatabánya volt. A konferencián Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Schmidt Csaba polgármester, Czunyiné Dr. Bertalan Judit kormánymegbízott és Kothencz János, az Ágota alapítvány elnöke is részt vett.

Magyarországon napjainkban közel 21.500 gyermeket és fiatalt segít és támogat a hazai gyermekvédelem. A gyermekvédelmi gondoskodásban élők csaknem fele azonban még mindig nem talált családra, így gyermek– és lakásotthonokban élnek. Annak érdekében, hogy ezek az arányok változzanak indult útjára a konferencia.

Schmidt Csaba polgármester elmondta: mint az a kampány üzenetében is olvasható, minden gyermeknek családban van a legjobb helye, és a mi feladatunk, erre felhívni a figyelmet. A családok megerősítése a kormány egyik kiemelkedő feladata, amelyhez kapcsolódik a gyes intézményének három évre szóló visszaállítása és a családi adókedvezmény bevezetése is. Tatabánya városa partner kíván lenni abban, hogy minél több gyermek nevelkedhessen családban – hangsúlyozta Schmidt Csaba, és hozzátette: a családban felnevelt gyermekeknek, sokkal jobbak az esélyei, hogy megállják a helyüket az életben.

A család megerősítése a Kormány elsődleges célja, lévén a gyermekeknek ott van a legjobb helye – hallhattuk Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkártól is, majd hozzátette: A gyermekotthonban élő 12 évesnél fiatalabb gyerekek nevelőszülőknél történő elhelyezését fokozatosan valósítják meg, valamint ugyanilyen fontos az örökbefogadások, a nevelőszülők számának növelése, amit jogszabályi háttérrel, támogatásokkal a jövőben is segítenek. Az összefogásnak az is célja, hogy értékalapú szemléletmód alakuljon ki a gyermekvédelemben, ahol a gyermekkel való bánásmód elsősorban emberi és nem utolsósorban szakmai szemléletmódját a törődő gondoskodó attitűd jellemzi a korábbi, több évtizedes kollektív felügyeleti típusú hozzáállással szemben.

Kothencz János, az Állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalok támogatásáért alapítvány (az Ágota) elnöke a kampányról azt mondta, a cél az, hogy az ország minden szegletébe eljusson az üzenetük és a nevelőszülői hálózatot ki tudják szélesíteni.

Komárom-Esztergom megyében gyermekvédelmi intézeteket, a nevelőszülői hálózatot és ezen belül kiskorúakat és utógondozottakat is figyelembe véve 460 gyermek és fiatal felnőtt van állami gondoskodásban. Közülük a nevelőszülői hivatást vállaló 103 családnak köszönhetően 234 kiskorú gyermek és 24 már nagykorú – utógondozott - fiatal nevelkedhet családban, míg örökbefogadás által a megyében 2012-ben 14-en leltek szülőre. A gyermekvédelmi intézetekben 155 gyermek vár családra, míg ugyanitt az állami gondoskodás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális-, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkársága által támogatott program keretében május végéig minden megyeszékhelyen konferenciát rendeznek, mely szól a gyermekvédelemben dolgozókhoz és azokhoz, akik a nevelőszülői hivatást kívánják választani vagy gyermeket szeretnének örökbe fogadni. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok és az ÁGOTA Alapítvány által szervezett rendezvények célja, hogy országszerte megismertesse a befogadó és nevelőszülői hivatásvállalásokat, népszerűsítse az örökbefogadást és felhívja a figyelmet az élet szentségére. Ennek érdekében bemutatják eddigi eredményeiket és plakátokon, valamint a médiában is felhívják a figyelmet a családba kerülés fontosságára és a gyermekek elfogadásának és befogadásának szépségére. Az érdeklődők részletes információkat az örökbefogadásról és a nevelőszülői hivatás vállalásról a www.agotaalapitvany.hu és www.azeletajandek.hu honlapon találhatnak.
 
Oszd meg ezt az írást: Facebook Google Bookmarks Iwiwes megosztásEszközök: PDFNyomtatEmail